Yamaha RX-V4A teszt

2020.11.03

A Yamaha házimozi erősítői megújultak, erről már korábban egy híranyaggal szolgáltunk. Először a belépő és középkategóriás modellek kerülnek a boltok polcaira, a nagyobb Aventage példányok az év végére várhatók. Az RX-V sorozat három számjegyű nevei így megszűnnek, átalakulnak, és redukálódnak is, azonban ez a cég állítása szerint egyáltalán nem jelent hátrányt. Kezdjük és derítsük is ki ezt a belépő, RX-V4A típusú házimozi erősítő által!

Új szelek fújnak a Yamaha háza táján

A Yamaha végre valahára feleslegesnek látta azt, hogy a belépő házimozi modellek nagy számban legyenek a palettájukon, hiszen köztük az eltérés csupán néhány wattban, csatlakozóban vagy funkcióban mutatkozott. Így ebben a szekcióban mostantól kettő modell szerepel, úgy mint RX-V4A és RX-V6A. Az áruk között azért így nagyobb lett az eltérés, de úgy gondolták, felesleges elaprózni a dolgokat. Ráadásul a dizájn területén is mertek merészet alkotni, elhagyták a cégre már sok-sok éve jellemző egyéni külsőt, ami ugyan rengeteg közvetlen elérést nyújtott, ám letisztultnak nem volt nevezhető.

A teljes cikket az alábbi linket érheti el: